2013.07.03.
23:34

Írta: lilumpalumpa

jobb agyféltekés rajztanfolyamok - érdemes elolvasni, művészpalánták!

Azt mondod, nem tudsz rajzolni? Tévedsz! Rajzolni mindenki tud, méghozzá szépen, legalábbis a képessége megvan hozzá. Ezt bizonyítják a napjainkban egyre népszerűbbé váló, úgynevezett jobb agyféltekés rajztanfolyamok is. Hogy pontosan miről is lenne szó?

oregemberEgy ilyen tanfolyamot vezet Budapesten Mányoki Katalin, aki általános iskolai rajztanári állásából ment nyugdíjba, jelenleg pedig felnőtteknek segít a jobb agyféltekés rajzolás módszerének elsajátításában.
“A bal agyféltekénk tárolja a tapasztalatainkat, a világ dolgairól való tudásunkat” – meséli. – “Amikor ismert dolgot rajzolunk, előjön ez a tudás és befolyásolja a rajzolásunkat. A módszer fő célja tehát, hogy segítségével a bal agyfélteke működését a háttérbe szorítsuk vagy akár meg is szüntessük arra az időre, amíg rajzolunk, hogy a jobb agyfélteke tulajdonságai kerüljenek ilyenkor előtérbe.”

Így tehát nem több, mint három nap elegendő ahhoz, hogy a csálé pálcikaemberek rajzolgatásától bárki eljusson az élethű portré- vagy csendélet ábrázolásig. Nem kell hozzá sem méreg drága felszerelés, sem Istenadta tehetség, az egyetlen szükséges dolog: a módszer.

“Itt nem kézügyességről van szó, hanem a látásról. Tehát minél aprólékosabb részletességgel képes valaki az őt körülvevő világot szemlélni, annál jobban rajzol. Betty Edwards (a jobb agyféltekés rajzolás szülőanyja – a szerk.) azt állítja, hogy aki tud húzni egy egyenes meg egy görbe vonalat, az rajzolni is tud, én magam pedig tapasztalatból mondhatom, az egész távolról sem kézügyesség kérdése, csupán a látásunkon, a megfigyelőképességünkön múlik, ez pedig nagyon gyorsan fejleszthető.”

Az ember működése persze egy igen komplex rendszer, gyakorlatilag minden mindennel összefügg benne, így a módszer elsajátítása azt eredményezi, hogy egyéb tevékenységeink során is könnyebben tudjuk majd a jobb agyféltekénket munkára bírni. Így tehát fejleszti a kreativitásunkat, a gondolkodásmódunkat és a sok gyakorlás a kitartásunkra és a koncentrációs képességünkre is jó hatással lehet.

831859_5Felmerül a kérdés, hogy ha ez ennyire egyszerű és hatásos, akkor miért nem vezetik be az iskolákba, hogy megkönnyítse a gyerekek rajzoktatását. Erre igen egyszerű a válasz:

“Betty Edwards tizenhárom éves kort nevezett meg, mint alsó korhatárt. Ez azért van, mert nagyjából ekkor válik kétfelé az agyféltekék működése, és  ebbe a fejlődésbe nem ajánlott csak úgy hályogkovács módjára beleavatkozni. Persze, ha akad rajztanár, aki a magáévá teszi ezt a módszert, az egész biztosan talál benne olyan pontokat, amiket a gyerekek köreibe is bevezethet, még ha nem is olyan intenzíven, mint ahogyan mi csináljuk a kurzusainkon. A legtöbb gyereknek negatív élményei vannak a rajzoktatással kapcsolatban, viszont ez által sikereket érhetnének el, ami fokozza a lelkesedésüket, így bizonyos mértékben hasznos lehetne ezt az iskolai gyakorlatba is átültetni.” – mondja Mányoki Katalin, hiszen az iskolai rajzoktatás terén is rengeteg tapasztalatot szerzett.

A lényeg tehát, hogy tehetség ide vagy oda, bárki megtanulhat rajzolni mindössze néhány nap alatt, majd a könyv végeztével, vagy a tanfolyam teljesítésével talán még a csodákba vetett hitét is visszanyeri, ahogy először szemügyre veszi saját munkáit.
A leghasznosabb olvasmányok a rajztanuláshoz: Betty Edwards könyvei (a Jobb agyféltekés rajzolás könyv és munkafüzet, illetve a Jobb agyféltekés művész), de aki biztosra akar menni, annak érdemes elvégeznie egy 2-4 napos intenzív tanfolyamot, amit az ország bármelyik nagyvárosában megtehet.

forrás: trubadurmagazin.hu

Szólj hozzá!

Címkék: absztrakt könyv emberek művészet festészet művész egyéniség forrás rajzolás munkafüzet rajztanfolyam jobb agyféltekés tanfolyam trubadurmagazin

A bejegyzés trackback címe:

https://hipstopotamus.blog.hu/api/trackback/id/tr335390207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása