2013.06.28.
09:47

Írta: lilumpalumpa

valami nyitányféle

Na, hát sziasztok, néhány röpke óra bénázás után máris az első bejegyzés írásánál tartok, eddig rekord idővel haladva. A 'hipstopotamus' elnevezés (csakhogy a félreértéseket vagy esetleg egyáltalán nem értéseket kiküszöböljük) a hipster és a hippopotamus szóból ered. Tudom még így sem teljesen világos miért vannak összerakva, de hagyjuk, csak egy agyszülemény, lényeg hogy szeretem a vízilovakat és bár nem tudnám megmondani, hogy én az vagyok-e, de mindenképp szeretem a hipsterek stílusát és életfelfogását.

Tehát kezdjük azzal, hogy mit szeretek még, amiket persze majd megtalálhattok itt fenn. Szeretem az indiánok kultúráját, Egyiptomot, és azon belül főleg a fáraók korát, a művészeteket, az egy szem nyulamat, Mayát, aki amugy mint később kiderült fiú. Ciki, de ez van. Kissé hajlamos vagyok feminista lenni. Mindig vega akartam lenni, de egyszerűen képtelen vagyok lemondani a húsról. (bár Maya óta a nyúlhúsról teljesen lemondtam) Továbbá olvashattok majd még (remélem) nemcsak számomra lenyűgöző dolgairól a világnak. Ugyanakkor hozok vicces sztorikat, bakikban gazdag eseményeket, olykor filmkritikát (főleg vígjátékokat nézek) Egy-egy sztárhír is számításba eshet, ha érdekes témának tűnik, divat infók, főleg kritikával mert nem divat szerint öltözök, kivéve ha tetszik a stílus. Szeretem még az elvont dolgokat, legyen szó festészetről, emberekről, kultúrákról stb. Absztrakt művek, abszolút kedvenceimnek számítanak. Szóval tulajdonképpen a látásmódom a hippikéhez közelít a leginkább, ahol még fontos volt az igazi egyéniség, látásmód, világszemlélet, és nem féltek az emberek színesek lenni. (kívül-belül) Azért drogokat és a dohányzást megvetem, nyugi.

Így elsőre kb. ennyi a továbbiakban már külön témák teljes kivesézése várható, remélem érdekesnek találjátok majd a blogot, szívesen várom a kommenteket, véleményeket, esetleg kérdéseket is, ha van. Jaj, és lehetséges hogy majd készítek Top 10-es listákat saját véleménykifejtéssel, de ez még a jövő zenéje és nem szeretném 'minden kártyám felfedni', vagy 'lelőni a poént' ha úgy tetszik.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény absztrakt kultúra indián drog toplista egyiptom baki divat emberek feminizmus vicces vega sztárok kezdés nyuszi festészet víziló hippi filmkritika dohány események öltözködés egyéniség elvont világszemlélet hipster építmények

A bejegyzés trackback címe:

https://hipstopotamus.blog.hu/api/trackback/id/tr815381645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása